Korea 세상 Doramák ~~ Hungarian Fansite

Főoldal

A Maids hamarosan visszatér

A JTBC bejelentette, hogy a Maids című történelmi dráma valószíűleg január közepétől újra visszatér a képernyőre. A sorozat ugyanis öt egymást követő héten elmaradt a decemberi tűzeset miatt. A készítők remélik, hogy a drámát január közepétől folytatni tudják, azonban még mindig van néhány megoldatlan probléma a forgatás helyszínével kapcsolatban.
 

~ 2015. január 11. - Sunny ~

 

Címkék: maids

Áldozatot követelt a tűz

December 13-án tűz ütött ki a Maids című sorozat forgatásán, amely egy gyárépület mögött történt Gyeonggi-do-ban. A tüzet 13:23-kor jelentették. Mikor a tűzoltók kiértek a helyszínre, kiderült, hogy a stáb egyik tagja hiányzik, és valószínűleg bent rekedt a lángoló épületben. Később bejelentették, hogy az eltűnt 35 éves nő életét vesztette a tűzben. A tűzoltók az épület második emeletén találtak rá, de már nem tudtak rajta segíteni. A tűz állítólag akkor ütött ki, mikor a stáb és a színészek kint ebédeltek. Hogy mi okozta a tüzet, az egyenlőre ismeretlen. A sajnálatos baleset következtében a dráma készítői úgy döntöttek, a december 13-ai rész elmarad. Ezen kívül mindannyian őszinte bocsánatkérésüket és részvétüket fejezték ki az elhunyt hölgy családja felé.
 

~ 2014. december 16. - Sunny ~

 

Címkék: maids baleset

Maids

Történet: A dráma a Joseon korszak legalacsonyabb osztályának, a szolgáknak életét mutatja be. In Yub (Jung Yoo Mi) gyönyörű nemes hölgy, aki egyik napról a másikra a szolgai létbe csöppen, mikor apját hamisan megvádolják és árulónak nyilvánítják. A lány végül beleszeret egyik szolgatársába, Moo Myungba (Oh Ji Ho), aki a szolgák között az egyik legvonzóbb férfi, s ezen kívül képzett harcos is Hanyangban. Viszont eltitkolja valódi személyazonosságát és szolgának tetteti magát. Eközben megjelenik Eun Gi (Kim Dong Wook) is, aki amellett, hogy jóképű rendkívül intelligens is. S mikor kiválasztják In Yub férjének, megkezdődik a rivalizálás közte és Moo Myung között.

Adatok:
Műfaj: Romantikus, Történelmi, Triller, Akció
Részek száma: 24
Csatorna: jTBC
Sugárzási idő kezdete: 2014. december 12.
Vetítési idő: Péntek & Szombat 21:50
Előzetes:  -  1  -      -  2  -      -  3  -     -  4  -     -  5  -

 

~ 2014. december 11. - Sunny ~

 

Címkék: maids új sorozat

Jung Yoo Mi a Maidsben

Megjelentek az első képek Jung Yoo Mi új történelmi drámájáról, a Maidsről. A színésznő Gook In Yeopot játssza a sorozatban, aki bár az elején gazdagok életét éli hirtelen szolgasorba csöppen. Az első forgatási nap elmondása szerint nagyon mókás volt és már alig várja azt, ami ezután jön majd. Rajta kívül Oh Ji Ho is szerepet kapott a doramában. A Maids egy romantikus történelmi dráma, amely titokzatos és felháborító eseményekről szól, amik a szolgák körében történnek. A sorozat a Yoona's Street után fog műsorra kerülni.
 

~ 2014. november 1. - Sunny ~

 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Annyeong!

Üdvöz légy idegen! Ezen az oldalon bepillantást nyerhetsz Dél-Korea varázslatos világába. Ismerd meg az ország kultúráját, sorozatait és a kpop-ot. Vagy, ha már ismered, nézz körül és tudj meg még többet! Ha elakadtál valahol, vagy kérdésed lenne, csak tedd fel nyugodtan a chatben.
 

 
Chat

Kérek mindenkit, hogy a chatben ne reklámozzon. Ha valaki mégis itt reklámozna, annak az üzenetét törlöm. Cserét itt kérhetsz. Az oldalon jelenleg 1 szerkesztő van: Sunny.


 

 
Sorozat-Tár

Doramák év szerint

2018     2017    2016     2015     2014     2013

Doramák műfaj szerint

Romantikus     Vígjáték     Melodráma     Sport

Fantasy     Történelmi     Politikai     Iskolai

Orvosi     Családi     Jogi     Krimi     Akció   

Rejtélyes    Thriller     Webdráma    Zenés

Valóság show    Sci-fi    Szitkom

 

 
Kereső




www haengbokhae.hu

 

 
Idén várható sorozatok

Május

Spring Night (MBC) ❤️
Voice 3 (OCN) 😱🔪
Absolute Boyfriend (?) ❤️😄🦄
The Secret Life of My Secretary (SBS) ❤️😄
Abyss (tvN) ❤️🦄😄
The Wind Blows (jTBC) 💙❤️
Save Me 2 (OCN) 😱
Different Dreams (KBS) 🏯💉

Június

WWW (tvN) ❤️🦄
Asadal (tvN) 🏯

Július

Rookie Historian Goo Hae Ryung (MBC) 🏯❤️
Melo is My Nature (jTBC) 😄❤️
Hotel del Luna (?) 🦄

Augusztus

Szeptember

Vagabond (SBS) 🔪😱

2019

Secret ❤️💉
The Devil is Calling Your Name (tvN) 🦄💙
Love Affairs in the Afternoon (Channel A) ❤️💙
Strangers from Hell (OCN) 😱
Joseon Survival (TV Chosun) 🦄🏯⚽
Designated Survivor (tvN) 😱💙
18 Moments (jTBC) ❤️🎓
My Country (jTBC) 🏯

Kérdéses Időpont

Prometheus (?) 🔪❤️💥
Hitting on the Blind Boss (KBS) ❤️

Four Sons (?) ❤️🔪👪
Dog Witch and Me (?) ❤️💙
Fall From the Sky (tvN) ❤️🦄
Mermaid's Prince (MBC) ❤️😄

Jelmagyarázat:
Krimi-Kém 🔪  Romantikus ❤️ Vígjáték 😄 Zenés 🎶 Sci-Fi 👽
Történelmi 🏯  Jogi  📜  Családi 👪  Sport ⚽  Fantasy 🦄
Iskolai 🎓 Orvosi 💉 Thriller-Horror 😱  Akció 💥 Dráma-Melodráma 💙

 
Chingu

Ide csak az szép, tartalmas oldalak jeletkezzenek. Ha esetleg nem egyezem bele a cserébe, ne haragudj meg. Ha nem frissíted az oldalad vagy bezár, leveszlek.
 

 

 

 


BETELT!!

Vár: -

 

 
Jelenleg futó sorozatok

  • Dear Citizens (KBS2)
  • Haechi (SBS)
  • He Is Psychometric (tvN)
  • Laughter in Waikiki 2 (jTBC)
  • Dear Citizens (KBS2)
  • Haechi (SBS)
  • He Is Psychometric (tvN)
  • Laughter in Waikiki 2 (jTBC)
  • Doctor Prisoner (KBS2)
  • Big Issue (SBS)
  • The Banker (MBC)
  • Possessed (OCN)
  • Doctor Prisoner (KBS2)
  • Big Issue (SBS)
  • The Banker (MBC)
  • Possessed (OCN)
  • Rude Miss Young Ae (Season 17) (tvN)
  • The Fiery Priest (SBS)
  • Beautiful World (jTBC)
  • Love in Sadness (MBC)
  • The Fiery Priest (SBS)
  • Beautiful World (jTBC)
  • -
  • Blessing of the Sea (MBC)
  • It’s My Life (KBS1)
  • Gangnam Scandal (SBS)
  • Left-Handed Wife (KBS2)
  • Mother of Mine (KBS2)
  • Kill It (OCN)
  • Confession (tvN)
  • Her Private Life (tvN)
  • Special Labor Inspector Jo (MBC)
  • Mung Bean Flower (MBC)
  •  

 

 
Gyakran használt címkék

helyzetjelentés  sorsolás  oldal   új sorozat  díjátadó  sztárpletyka  szerep  dorama  randi  szakítás  terhesség  cenzúra   képek   előzetes   film  bevonulás  nézettség   leszerelés  dorama mustra

 

 


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon