Korea 세상 Doramák ~~ Hungarian Fansite

Főoldal

Új dráma közeleg Choi Siwon és Kang Sora főszereplésével

Choi Siwon és Kang Sora nemrég jelentették be, hogy szerepelni fognak a Revolutionary Love című doramában. Siwonnak mellesleg ez lesz az első projektje leszerelése után. A dráma producere Song Hyun Wook lesz, aki korábban a Marriage Not Dating és az Oh Hae Young Again készítésért is felelt. A sorozat egy romantikus vígjáték lesz három főszereplővel: Byun Hyukkal, egy bújkáló chaebol örökössel, Baek Joonnal, egy részidős munkákat vállaló nővel és Je Hoonnal, egy okos fiatalemberrel, aki arról álmodik, hogy gazdag legyen. Choi Siwon Byun Hyukot fogja megformálni, egy munkanélküli harmadik-generációs chaebol örököst, akinek semmi életcélja nincs azon kívül, hogy minden napot a lehető legkényelmessebben töltsön el. Byun Hyuk ezen kívül hisz a szerelem erejében és feltétel nélkül megbízik másokban. Egy nap viszont egy egyszerű stúdió lakásban kezd el élni, eltitkolva mások elől kilétét. Kang Sora karaktere Baek Joon lesz, egy szorgalmas nő, aki annak ellenére, hogy kíválóan képzett és jó a háttere is, képtelen állandó munkahelyet találni, épp ezért részidős munkákat vállal. Mikor Byun Hyuk ugyanabban a házban kezd el élni, mint ő, az élete örökre megpecsételődik. A Revolutionary Love októberben kerül műsorra a tvN-en.

~ 2017. augusztus 27. - Sunny ~

 

Changmin és Siwon jövő héten fejezi be a katonai szolgálatot

Choi Siwont és a TVXQ Changminját jövő héten szerelik le, így már mindenki izgatottan várja őket. Mindkét sztár 2015. november 19-én kezdte meg a kötelező katonai szolgálatot a Szöul Metropolitan Rendőrség különleges egységénél. Mivel a Super Junior októberben tér vissza egy új albummal, Siwon pont az előkészületek közepébe csöppen. A TVXQ eközben minden bizonnyal egy rajongói találkozót fog tartani, hiszen a duó másik tagját, Yunhot is idén szerelték le és a 2015-ös búcsúkoncert óta nem volt esélyük kifejezni hálájukat a rajongóknak, amiért támogatást nyújtottak nekik. Reméljük nemsokára láthatjuk őket valamilyen doramában is.

~ 2017. augusztus 13. - Sunny ~

 

Hwang Jung Eum és Park Seo Joon újra egy képernyőn

A Kill Me, Heal Me után újra egy képernyőn láthatjuk Hwang Jung Eumöt és Park Seo Joont. Új drámájuk a She Was Pretty szeptemberben, a The Scholar Who Walks The Night után veszi majd kezdetét. A történet középpontjában Kim Hye Jin (Hwang Jung Eum) áll, aki egykor egy gazdag család gyönyörű lánya volt, de elveszíti szépségét, miután a családi cég csődbe megy és apja meghal. Ezzel szemben Ji Sung Joon (Park Seo Joon) tinikorában túlsúlyos volt, s emellett rendkívül szégyenlős, de felnőttkorára teljesen megváltozik és igazi modell alkat lesz. Go Joon Hee szintén szerepet kapott a doramában, ő Man Ha Rit fogja játszani, aki gyönyörű szállodaigazgató, akiért megőrülnek a férfiak. Ő fogja alkotni a szerelmi háromszög egyik csúcsát. Emellett szerepelni fog még a sorozatban a Super Junior Siwonja is, aki Kim Shin Hyuk lesz, egy divatmagazin szerkesztője, aki rendkívül szabadszellemű és egy fajta titokzatos aura veszi körül.
 

~ 2015. augusztus 2. - Sunny ~

 

Siwon a The Heirsben

 Nemrégiben derült ki, hogy Siwon fogja játszani a főszerepet a The Heirs című kínai drámában. Nemsokára ezért Kínába fog utazni. Hogy tévedés ne essék ez nem a koreai dráma hivatalos változata, csak a címük ugyanaz. A történet egyébként egy gazdag nagyapa hátrahagyott vagyonáról és az azért folyó versenyről szól. Choi Siwon fogja játszani az elveszett unokát, aki a szerencséért és Kan Qing Zi karakterének szerelméért küzd.
 

~ 2014. február 4. - Sunny ~

 

Címkék: siwon the heirs
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Annyeong!

Üdvöz légy idegen! Ezen az oldalon bepillantást nyerhetsz Dél-Korea varázslatos világába. Ismerd meg az ország kultúráját, sorozatait és a kpop-ot. Vagy, ha már ismered, nézz körül és tudj meg még többet! Ha elakadtál valahol, vagy kérdésed lenne, csak tedd fel nyugodtan a chatben.
 

 
Chat

Kérek mindenkit, hogy a chatben ne reklámozzon. Ha valaki mégis itt reklámozna, annak az üzenetét törlöm. Cserét itt kérhetsz. Az oldalon jelenleg 1 szerkesztő van: Sunny.


 

 
Sorozat-Tár

Doramák év szerint

2018     2017    2016     2015     2014     2013

Doramák műfaj szerint

Romantikus     Vígjáték     Melodráma     Sport

Fantasy     Történelmi     Politikai     Iskolai

Orvosi     Családi     Jogi     Krimi     Akció   

Rejtélyes    Thriller     Webdráma    Zenés

Valóság show    Sci-fi    Szitkom

 

 
Kereső




www haengbokhae.hu

 

 
Idén várható sorozatok

Május

Spring Night (MBC) ❤️
Voice 3 (OCN) 😱🔪
Absolute Boyfriend (?) ❤️😄🦄
The Secret Life of My Secretary (SBS) ❤️😄
Abyss (tvN) ❤️🦄😄
The Wind Blows (jTBC) 💙❤️
Save Me 2 (OCN) 😱
Different Dreams (KBS) 🏯💉

Június

WWW (tvN) ❤️🦄
Asadal (tvN) 🏯

Július

Rookie Historian Goo Hae Ryung (MBC) 🏯❤️
Melo is My Nature (jTBC) 😄❤️
Hotel del Luna (?) 🦄

Augusztus

Szeptember

Vagabond (SBS) 🔪😱

2019

Secret ❤️💉
The Devil is Calling Your Name (tvN) 🦄💙
Love Affairs in the Afternoon (Channel A) ❤️💙
Strangers from Hell (OCN) 😱
Joseon Survival (TV Chosun) 🦄🏯⚽
Designated Survivor (tvN) 😱💙
18 Moments (jTBC) ❤️🎓
My Country (jTBC) 🏯

Kérdéses Időpont

Prometheus (?) 🔪❤️💥
Hitting on the Blind Boss (KBS) ❤️

Four Sons (?) ❤️🔪👪
Dog Witch and Me (?) ❤️💙
Fall From the Sky (tvN) ❤️🦄
Mermaid's Prince (MBC) ❤️😄

Jelmagyarázat:
Krimi-Kém 🔪  Romantikus ❤️ Vígjáték 😄 Zenés 🎶 Sci-Fi 👽
Történelmi 🏯  Jogi  📜  Családi 👪  Sport ⚽  Fantasy 🦄
Iskolai 🎓 Orvosi 💉 Thriller-Horror 😱  Akció 💥 Dráma-Melodráma 💙

 
Chingu

Ide csak az szép, tartalmas oldalak jeletkezzenek. Ha esetleg nem egyezem bele a cserébe, ne haragudj meg. Ha nem frissíted az oldalad vagy bezár, leveszlek.
 

 

 

 


BETELT!!

Vár: -

 

 
Jelenleg futó sorozatok

  • Dear Citizens (KBS2)
  • Haechi (SBS)
  • He Is Psychometric (tvN)
  • Laughter in Waikiki 2 (jTBC)
  • Dear Citizens (KBS2)
  • Haechi (SBS)
  • He Is Psychometric (tvN)
  • Laughter in Waikiki 2 (jTBC)
  • Doctor Prisoner (KBS2)
  • Big Issue (SBS)
  • The Banker (MBC)
  • Possessed (OCN)
  • Doctor Prisoner (KBS2)
  • Big Issue (SBS)
  • The Banker (MBC)
  • Possessed (OCN)
  • Rude Miss Young Ae (Season 17) (tvN)
  • The Fiery Priest (SBS)
  • Beautiful World (jTBC)
  • Love in Sadness (MBC)
  • The Fiery Priest (SBS)
  • Beautiful World (jTBC)
  • -
  • Blessing of the Sea (MBC)
  • It’s My Life (KBS1)
  • Gangnam Scandal (SBS)
  • Left-Handed Wife (KBS2)
  • Mother of Mine (KBS2)
  • Kill It (OCN)
  • Confession (tvN)
  • Her Private Life (tvN)
  • Special Labor Inspector Jo (MBC)
  • Mung Bean Flower (MBC)
  •  

 

 
Gyakran használt címkék

helyzetjelentés  sorsolás  oldal   új sorozat  díjátadó  sztárpletyka  szerep  dorama  randi  szakítás  terhesség  cenzúra   képek   előzetes   film  bevonulás  nézettség   leszerelés  dorama mustra

 

 


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon